KSH: 5410 gyermek született, és 9946 ember halt meg áprilisban

Az előzetes adatok szerint áprilisban 5410 gyermek született, és 9946 ember halt meg.

Több mint kétmilliárd forint kárt okozó számlagyárakat számoltak fel a pénzügyőrök

Több mint kétmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek azok a számlagyárak, amelyeket nemrégiben számoltak fel a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Vegyi anyagokat mutattak ki a debreceni CATL akkumulátorgyárnál május elején kiömlött zöld folyadékban

Vegyi anyagokat, köztük magzatkárosító NMP-oldószert mutattak ki abban a zöld folyadékban, ami május elején bugyogott a földből Debrecenben, a CATL kínai akkumulátorgyárnál.

Több helyszínen tart kutatásokat MNB-ügyben a nyomozó főügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) több társszerv, így a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közreműködésével kutatásokat tart az úgynevezett MNB ügyben, több helyszínen - erősítette meg az MTI információit a hatóság.

Lopott bicikliket árult egy keszthelyi kerékpár-kereskedő

Németországban lopott, milliós értékű kerékpárokat árult egy keszthelyi kerékpáros szaküzlet tulajdonosa, aki ellen pénzmosás miatt emeltek vádat - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Szigorú szakmai felügyelet mellett látják el a sérülteket Debrecenben

Stabil a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában (DEKK) kezelt, a tiszaújvárosi robbanás helyszínéről ide szállított négy sérült állapota, ellátásuk szigorú szakmai felügyelet mellett folyamatosan zajlik - közölte az egyetem sajtóközpontja az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

A CÖF-CÖKA jogsegélyszolgálatot ajánl a civil támogatóinak

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) felajánlja jogsegélyszolgálatát a jogalap nélküli támadások célpontjává váló civil támogatóinak - jelentette be a CÖF-CÖKA operatív igazgatója a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Enyhítették másodfokon a tiszai halálos balesetet okozó hajós büntetését

Egy évre enyhítette a 2021-es tiszai halálos balesetet okozó hajós szabadságvesztés büntetésének, valamint a végrehajtás felfüggesztésének időtartamát másodfokon a Miskolci Törvényszék, a döntést egyebekben helybenhagyta.

Meteorológia: a Balatonnál óránkénti 100 kilométeresnél is erősebb széllökéseket mértek szerdán

Az idei tavi viharjelzési szezon legerősebb vihara alakult ki szerdán a Balatonnál, Siófokon óránkénti 104 kilométeres sebességű széllökést is mértek - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán csütörtökön.

Az MJVSZ érdemi szakmai egyeztetésre kéri a kormányt az önkormányzatokat érintő döntések előtt

A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) arra kéri a kormányt, hogy az önkormányzatokat érintő esetleges döntések meghozatala előtt biztosítson lehetőséget az érdemi szakmai egyeztetésre, ennek hiányában ne hozzon döntéseket.